2014. december 3., szerda

Rival de Loop Young Holo - 01.Dreamland ; 03.Cute candy

Talán kicsit szokatlan ez a színösszeállítás,de vidám színekre vágytam most.


Ezt a manikűrt már régebben elkészítettem.
Az az igazság sok manikűröm vár készenlétben,
csak időt kell fordítanom rá és megírni a bejegyzéseket róluk.

Túlságosan belemerültem a manik gyártásába
és a bejegyzéseket valahogy halogattam.
De most igyekszem megmutatni majd sorban őket nektek.

Ezt a két RL lakkot most együtt teszteltem.
Elég sok lakkom összegyűlt amik itt várnak 
és időszerű lenne már használnom is őket.:)

Tehát most ez a két lakk következik.
Kicsit enyhébb holo hatású lakkok,
de pont elég ahhoz,hogy a funkciójukat elássák.

Először fedőlakk nélkül fotóztam be a manikűrt,
látszik,hogy így is szép fénye van a lakkoknak.








Nem okoztak csalódást.
Nagyon jól lehetett felvinni őket a körmeimre
és két rétegben szépen fednek,elég gyorsan száradnak.

Itt már fedőlakk is került a manikűrömre.
Úgy látom ez még inkább előhozta a holografikus csillogását a lakkoknak.








Szolidabb holo lakkok ezek,de nekem így is nagyon tetszenek
és reményeim szerint,ha napsütésben is lesz lehetőségem,
hogy kipróbáljam majd őket,még szebben fognak csillogni.

Díszítésnek fehér Konad nyomdalakkal vittem fel
egy indás,leveles mintát.
Tavaszias a lakkok és szerintem,ezért illik ez a minta hozzájuk.











Felhasznált lakkok:
Rival de Loop Young Holo - 01.Dreamland ; 03.Cute candy

A mintához felhasznált lemez:

-Pueen Encore - 2B nyomdalemez

Ha valaki még nem vásárolt ezek közül a lakkok közül,
bátran merem ajánlani.
Szerintem az árukhoz képest elég jó minőségű lakkok.


Tetszik nektek a lakkok közül valamelyik?

18 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a mani! :)
    Megvettem én is mindkettőt, szerintem abszolút megérik az árukat - nyilván nem ezek a legdurvább holos lakkok, de ár-érték arányban remek darabok! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Szerintem jó,hogy ebben az árkategóriában is vannak holo lakkok.:)

      Törlés
  2. Nagyon szépek ezek a lakkok :) Eddig nem vettem meg egyiket sem, de most igencsak gondolkodóba estem ^^

    VálaszTörlés
  3. Tök jók együtt, nekem is meg van mind a kettő! A nailart is csodás! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm,örülök,hogy tetszik neked a szokatlan színösszeállítás ellenére is!:)

      Törlés
  4. Jujjj de jóóóól néz ki!!!! Főleg így a két lakk együtt, és még a minta is. :)
    Nálam ilyen rózsaszín holo-t lehet nyerni, kukk be! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek ezek a lakkok, a nyomdázással pedig külön tetszik. :) Én nagyon örülök, hogy ilyen jó minőségű és ilyen olcsó lakkokat is lehet venni a drogériában. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!Én is pont ezen gondolkodtam,nagyon jó,hogy van ebben a kategóriában holo lakk. :) Nem mindenki olyan fanatikus,mint közülük egy páran,hogy képes több ezreket kiadni lakkokért. : D

      Törlés
  6. Tetszik ez az indaminta! Itt aztán van különbség a lila és rózsaszín között, nem úgy, mint a Moyránál. Á, már nem szabad több lakkot vennem. Mondjuk nem fenyeget a veszély, mert nem láttam a Rossmannban legutóbb ilyen lakkokat, pedig a rózsaszínt megvettem volna,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ez tűnt fel nekem is,hogy jól látható a különbség a két lakk között. :)

      Törlés
  7. Ez a manikűr tökéletes lett. :) Tetszik, hogy fehér a nyomdalak, mert így nem nyomja el a holohatást. :)

    VálaszTörlés
  8. Szép mind a kettő. És szerintem együtt is szuperek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Szerintem sem rossz együtt csak picit szokatlan. :)

      Törlés