Szóval ő lenne az új jövevény nálunk. ;)
Ahogy ígértem lesznek személyesebb bejegyzések ebben az évben,
Most el is kezdeném.
A történet ott kezdődik,hogy elmentünk a szilveszteri buliba.
Ott az ismerősünk mesélte az edzőteremnél van három cica
akik kinn vannak a hidegben és csak 2 hónaposak.
Nem fogadnánk-e be legalább az egyiket?
Régóta terveztük kellene valami kis állat,mert szeretjük nagyon a párommal az állatokat.
Szerintem a sors akarta így és nem tudtunk nemet mondani.:D
Meninek neveztük el,nagyon illik rá igazi menő manó.:)
Gyerekkoromban is volt cicám mindig,tudom nem kis felelősség.
Nálunk biztos jó helye lesz,mindent megadunk,majd neki ahogy ismerem magunkat.:)
Akkor jöjjön pár kép.:)
Mivel kintről jött és nem lakásból,szépen megfürdettük.
Itt már szépen tisztán és szárazon.
Persze az ölemben a legkényelmesebb.:)
De a párnák között is kényelmes...
Játék a törölközővel a kisegér amit vettünk nem ennyire érdekes.:)
Sok mindent beszereztünk így első körben neki,de biztos lesz még ami felmerül.
Van már kaparófa fekvőhellyel is.
Ennyi lenne egyenlőre a kis történetem kezdete.
Majd beszámolok az élményeinkről képekkel együtt,
ha érdekel titeket.
Addig is szép estét nektek.
Nekünk nem tudom milyen lesz az első este,de majd beszámolok erről is.:)
Jaaahj istenkém de cuki :))
VálaszTörlésKöszi!:) Tényleg nagyon cuki és eleven is.:D
TörlésNagyon aranyos :)
VálaszTörlésKöszi!:)
TörlésJaj, nagyon édes! :) És milyen jó, hogy neki már ilyen szerencsésen indul ez az év egy szerető otthonban! :)
VálaszTörlésKöszi szépen! Igen nem lett volna szívem ott hagyni.Legalább egy jó helyre került közülük.:)
TörlésNagyon aranyos :) Mi is gondolkodunk cicán, de kicsit tartunk a nagy felelősségtől, főleg lakásban. Nekünk otthon mindig csak az udvaron volt cica
TörlésGyerekkoromban nekem is az udvaron voltak cicák,de nagyon sok örömet tudnak adni a felelősséggel meg nincs baj.:) Szerintem nagyon sok cica lenne nálunk,mert tuti maximálisan megadjuk neki amire szüksége lesz.:)
TörlésNagyon cukorborsó O.O Ha gondolod adok hozzá egy fehér kislányt, mert még mindig keresünk gazdit pár cicának :)
VálaszTörlésKár hogy nálunk nem született fekete kiscica, nagyon szerettem volna egyet, ha szül Lady, de így is bőven sokan vannak még nálunk. Ha tudsz valakit akinek kell cicus, szólj majd légyszi, kettő elvihető :)
Köszi.:) Azt hiszem egyenlőre ez is bőven elég lesz.:) Sajnos nem tudok,mert tesóinak is jó lenne gazdi,de sokan félnek a felelősségtől. :(
TörlésIttenem, zabálnivalóóóóóóóó! :)))
VálaszTörlésPusza: Reni
Köszi!:D
TörlésNagyon aranyos!! Én is imádom a cicákat, mivel 11 éves korom óta lakunk kertes házban, azóta mindig van több is. Nem is tudnék macska nélkül élni. :D Én kíváncsi leszek további bejegyzésekre is vele kapcsolatban. (-:
VálaszTörlésKöszönöm! Mindenképp fogok írni majd róla.:)
TörlésÓ Istenem, nagyon cuki! :)
VálaszTörlésMindig nagyon örülök, amikor azt olvasom, hogy valaki az utcáról fogadott be egy cicát és nem tenyésztőtől vásárolta pénzért. Remélem láthatunk majd sok-sok képet róla (ha nem is feltétlenül a blogon, de Instagramon)
Nekünk két cicánk is van, az egyik anyuéknál született, a másikat az utcán szedtem össze. Persze nagy felelősség egy állat, de ugyanakkor olyan sok szeretetet és örömet adnak, hogy sokszorosan "megéri"
Még annyit akartam írni, hogy majd meglátjátok, hogy nem kell neki játékot vásárolni, az enyémek a legszívesebben mindig egy kis darab papírgalacsinnal játszottak :D
TörlésIgen,vettünk neki egy kis plüss egeret,de a párna csücske jobban izgatja.:) Nem lett volna szívem nekem sem ott hagyni. Nagyon sajnálom a testvéreit is,de csak egyet mertünk bevállalni,pici a lakás is meg így biztos tudunk mindenről gondoskodni neki.:)
TörlésDe cuki. :) Ősz elején én is találtam egy pont ilyen kis fekete szőrgombócot. Vagyis inkább ő talált meg minket. A mamám fogadta be, azóta elválaszthatatlanok, mindenhova kíséri a mamámat. :)
VálaszTörlésNagyon kis baba még ő is. Mindig a nyomunkban van. :)
TörlésNagyot dobbant most a szívem, és elteltem meleg érzésekkel a fotókat látva!
VálaszTörlésMi a párommal négy elárvult kiscicát neveltünk fel cumisüvegből, ennek már több, mint két éve, és ők azóta családtagok, a már évtized óta velünk élő cicáinkkal együtt. Így összesen hatan vannak. Alapvetően szobacicák, de van kerti birodalmuk....soha, egyetlen percre sem bántam meg, hogy befogadtuk őket, mert amennyi gond, felelősség és pénzkiadás, legalább annyi, ha nem több szeretet, ragaszkodás, és pótolhatatlan élmények.
Visszatérve Menikéhez: nagyon huncut szemei vannak ám :D
Kisfiú egyébként? Olyan "férfias" az arcjátéka! :D :D
Igen eltaláltad,kisfiú. Nagyon huncut valóban! :) Akkor ti is nagyon jó szívű és állatbarátok vagytok! :)
Törlésmilyen kis aranyos :) Nektek pedig nagyon jó szívetek van, remélem sok-sok kellemes pillanatotok lesz együtt ^^
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Egy napja van velünk,de már most sok örömet okozott nekünk! :)
Törlésnagyon cuki,de lassan ideje lenne inkább egy babának,nem? azt pedig cicával összeegyeztetni, hát nem egyszerű feladat...
VálaszTörlésA kettő nem zárja ki egymást és ne gyere nekem a toxoplazmával, nem ritka, hogy baba és cica is van egy családnál, de hogy ki mikor vállal gyereket vagy nem vállal és miért, az szerintem magánügy.
TörlésKöszönöm Audrey80,hogy helyettem is megválaszoltad amit én is gondolok.:)
TörlésValóban nem zárja ki egymást a kettő én is így nőttem fel és igen magánügy,hogy miért nem vállaltam még babát vagy,hogy mikor fogok.:)
Nagyon aranyos :) Ismerősnél is van cica, hát nem sokat aludtam, amikor náluk voltam, egész éjjel mászkált, és persze a gazdi ágyában aludtam, szóval egyszer az ágyam alatt volt, egyszer meg az asztalon ugrált. Viszont ő lakásban tartott cica, nem mászkált ki, szépen végezte a dolgát az alomba, nem kellett sétáltatni és megfogta a legyeket, szúnyogokat. Ivartalanították is. Kevés tapasztalatom alapján vele nagyon kevés gond volt, ugye nem kellett sétáltatni és nem dühöngtek a szomszédok, hogy ugat, mint egy kutya. (lakótelep)
VálaszTörlésPosztsorozat lesz? Érdekelne :)
Nálunk is benti cica lesz és első megmutatás után ilyen pici létére már használja az almot!:)
TörlésÉjszakai alvás nálunk is elég élménydús volt,de tudtam mit vállalok.ő még olyan mint egy baba.:)
Tervezem,hogy lesz belőle poszt sorozat,főleg,hogy látom te is és Liza is érdeklődő lenne.:)
Ne izgulj, hamarosan belerázódik a kis édes és felveszi majd a ti életritmusotokat. A cicák az alkalmazkodás világbajnokai és lám, máris milyen ügyes a drága! Mindenképpen várom én is a további élmények megosztását! :)
TörlésKöszi a biztatást! Mindenképp fogok majd írni bejegyzéseket még róla.:)
Törlésnagyon cuki a cica :) :) imádom a macskákat! sok örömöt fog okozni biztosan :) engem is érdekelne posztsorozat róla!
VálaszTörlésKöszi szépen!:) Én is cica imádó vagyok!:) Már most sok örömet okozott.
TörlésIgen mint azt írtam is előbb Audrey80 kérdésére,tervezem a sorozatot és örülök,hogy érdekelne titeket.:D
De édes kis apróság! ^^ Ilyenkor azért sajnálom, hogy nem lehet cicám, sajnos iszonyatosan allergiás vagyok rájuk. Bár sok jó élményem sincs velük, mert akárhányszor simogattam volna egyet az mind összekarmolt, de ennek ellenére olyan aranyosak :) A te cicusod is tüneményes ^^
VálaszTörlésKöszi szépen!:) Sajnálom,hogy neked nem lehet,de majd kárpótlásul nézz be ide,lesznek még bejegyzések róla sok képpel. :)
TörlésNagyon kis édes, addig jó míg rosszcsont. :)
VálaszTörlésKöszi!:) Igen akkor tuti nincs baja ameddig rosszalkodik.:)
TörlésNagyon szép gesztus. :)
VálaszTörlésÉs csodás a cicus is. :)
Köszönöm szépen!:)
Törlésnekem is fekete cicám van :3
VálaszTörlésimádom a cicákat :3
http://beautyandfashion-makeup.blogspot.hu/2015/01/beauty-tipp-1-honey.html
De jó!:) Nekem ő az első fekete cicám. Sokféle színű volt már,gyerekkoromban mindig volt cicám. Most jó hosszú szünet után jött ő és nagyon imádom!:)
TörlésNagyon kis cuki. :3 Instán már megcsodáltam. :) Cukiságadag nem lesz alacsony szinten úgy érzem. :D Amíg ilyen picik annyira kis husik. :)
VálaszTörlésIgen,nem lehet megunni őt! Még csak,ha nézem is mit csinál,már az sem unalmas.:)
TörlésNagyon kedves,hízelkedős,persze tus ördög is lenni,mikor játszik.:D
Naná, hogy érdekel!!! Sok-sok képet kérünk, meg sztorikat, és kívánom, hogy sokáig Veletek legyen ez a kis rosszaság :-) Ha pedig terméktipp kell (alom, eleség, akármi), szívesen segítek :-)
VálaszTörlésAranyos vagy! Köszi,majd lehet,hogy élek a segítségeddel.Most találtam itt nagyon közel hozzánk egy állatfelszerelést,itt nagyon sok minden van.:)
Törlés