Ritkán használok sárga lakkokat,inkább csak egy vagy két körmömre,
de valahogy kedvet kaptam most egy teljesen sárga manikűrhöz.
Mindegyik lakkot Ági szerezte be nekem,még tavaly ősszel
és most jutottam el addig,hogy ki is próbáljam őket.
Ebből már gondolhatjátok,hogy rengeteg lakkom van az időm pedig igen kevés sajnos.
Ez látszik is az utóbbi hónapok bejegyzéseiből.
Hiába fogadom meg,hogy több időt fordítok a manikűrözésre és a bloga,
valahogy mindig közbe jön valami,amit borzasztóan sajnálok.
Mostanában a körmeim is megadták magukat,egyre jobban töredeznek,
pedig nem volt ilyen jellegű problémám nagyon régen velük.
Vagy oldalt törik be és igen rövidre le kell vágnom-e miatt,
vagy lemezesen elkezd kettéválni a végük és rövidre kell reszelnem.
Nem tudom mi lehet a probléma,most vettem Crystal Nails Hardener calcium+
erősítő alapozó lakkot,reményeim szerint ez segít majd.
Ha valakinek van valami ötlete,szívesen fogadom.:)
Nagyon sok ötletem lenne témákra,manikűrökhöz,de nem jutok el addig,
hogy meg is valósítsam őket,pedig nagyon szeretem
amikor hozzászóltok a bejegyzéseimhez és leírjátok a véleményeteket.
Ez egyrészt ösztönöz,másrészt sokszor tanulságos is.
De félre téve a bevezető szöveget mesélek egy kicsit a mani elkészítéséről.
Ezeket a lakkokat használtam fel:
-Kiko Cupcake - 648. Ananas
-Kiko- 281. Mango
-W7 - 64.Sheer lemon
Két ujjamra a Kiko cupcake lakk került a többire pedig a W7.
Mindkét lakknak szép világos sárga árnyalata van,
gyorsan száradnak és két rétegben kerültek fel a körmeimre.
A Kiko homoklakkban különösen tetszik,hogy nem csillámos.
Elég kevés ilyen lakkom van ami homokhatású és nincsenek benne csillámok.
A legtöbb ilyen típusú lakkba tesznek,pedig szerintem így is nagyon szépek és
érdekesek tudnak lenni csillogás nélkül is,főleg,hogy ebben színes szemcsék vannak.
A Kiko lakkban megjelenő narancsos-pirosas színhez igazodva
a többi körmömre a mango színű lakkal kis szivacs segítségével
felvittem foltokban a lakkot,amolyan batikolt stílusban.
Önmagában nem igazán volt látványos ez a minta,
de egy kis nyomda mintával feldobtam,ahogy terveztem is.
Ezt a MdU 34. sötétszürke lakkal vittem véghez
a következő lemezről választott mintával.
-Pueen Encore- 02A
Ilyen lett az elkészült manikűr.
Nekem nagyon tetszik,igazi tavaszias lett.:)
Remélem tetszik nektek az alkotásom és az igen megrövidült körmeim sem zavaróak. :)
gyönyörű lett!!! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen!:)
Törlésez valóban gyönyörű :o
VálaszTörlésKöszönöm!:) <3
Törlésnagyon tetszik ez a manid a KIKO cupcake lakk meg álom. <3
VálaszTörlésKöszönöm!Szerintem is csodás lakk!:)
TörlésSzuper lett a manikűr, vidám tavaszias :)
VálaszTörlésÉszre sem vettem ezt a mintát a Pueen lemezen, mert olyan kis semmilyen, de nagyon jól megoldottad, hogy látványos legyen a nyomdázás! :)
Köszönöm szépen!:)
TörlésDe jók ezek a lakkok na meg persze a manik is! :)
VálaszTörlésKöszi szépen! Örülök,hogy tetszik!:)
TörlésNem mindig nyitom meg a körmös posztokat, de ez a mani nagyon jó lett :) úgyhogy meg kellett néznem...
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Nagyon örülök,hogy ennyire tetszett,hogy felkeltette az érdeklődésedet!:)
TörlésNagyon jó lett! Szép a körmöd röviden is. Nekem is lemezesednek, elkezdtem vitamint szedni, nem tudom, mi lehet a baj, sosem volt még ilyen. Ha le is növesztem a lemezes részt, megint bereped.
VálaszTörlésKöszi szépen! Én sem értem mi lehet,én is vitaminhiányra gyanakodom.:( Nekem elég erősek voltak mindig a körmeim és csodálkozom is,hogy mi lett vele.
TörlésSzupi lett. Nagyon jók a színek. :3
VálaszTörlés