2015. március 16., hétfő

Lovely Limited - Pastel Pepper Nr.2

Hosszú szünet után újra itt vagyok egy nagyon szuper nemrég megjelent limitált lakkal.



Nekem Ági hívta fel a figyelmemet erre a lakkra.
Először csak neki vettem meg,majd mikor kérte próbáljam ki,hogy milyen
és küldjek képet róla,meggyőzött engem is,hogy kell ez a lakk!:)

A lakk állaga elég sűrű,de jól kezelhető,szépen eloszlik a körmökön
és már egy rétegben is szépen fed,de én két réteget kentem fel.

A leírás szerint ez egy bors tónusú lakk,ami valóban így néz ki.
Felkenve élénkebb kék a színe mint az üvegben és ez a másik megjelent
narancsos színre is igaz a kollekcióból,mert azt is megvettem.:)

Fedőlakk nélkül picit érdesebb a felülete a lakknak,de nem túlságosan.
Épp csak enyhén látszik,hogy itt ott kidudorodnak a fekete glitterek.
Szép fényesre szárad elég rövid idő alatt.







Fedőlakk felkenése után,picit tompul a glitterek fekete színe,
és jobban hasonlít az üvegben látottakhoz.







Nagyon tetszik,hogy ebben a lakkban kisebbek a glitterek,mint pl. a Flormar 
ehhez hasonló Black Dot lakkjában amiben nagyobb glitterek is találhatóak.

Minta is került a lakkra,amihez erről a lemezről választottam.

-Cheeky - CH14.

Az MdU  34.dark gray lakkjával nyomdáztam a mintákat a körmeimre.
Szerintem pont passzol a glitterekhez,olyan mintha az is a minta része lenne.













Remélem tetszik nektek az a lakk és a vele készített manikűr.
Ha szerencsétek van,szerintem még elérhetőek a lakkok,
ha valaki kedvet kapott hozzájuk.:)



22 megjegyzés:

  1. Klassz lett. Nagyon jó választás volt szürkével nyomdázni rá :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy ismét tudsz írni :) Nagyon tetszik ez a mani, de a Black dot mellé nem hiszem, hogy veszek még egy fekete glitteres lakkot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm,örülök én is,hogy hiányoztam.:) Nekem ez sokkal jobban tetszik mint a Black dot,szerintem ez sokkal szebb.:)

      Törlés
  3. Tetszetős lakk, lehet még is megveszem majd. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogod megbánni.:) Tényleg szuper lakk!:)

      Törlés
  4. Szuper a mintával. :)
    Örülök, hogy visszatértél, hiányoztak a posztjaid.
    A képek csodásak és a lakkozás, a körmeid formája, tökéletes. :) Bár így tudnék lakkozni. :D
    Én nagyon megszerettem ezt a lakkot, már háromszor volt rajtam, mióta megvan. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon jól esik,hogy hiányoztam!:) Ó azért nekem sem megy mindig szépen a lakkozás a körmömmel meg szerencsém van,tényleg nagyon könnyű ilyen formán tartani,nem kell sokat bajlódnom vele,genetikailag elég jó formája van.:) Ez a lakk rajtam is lesz többet is úgy érzem.:)

      Törlés
  5. Awww még jobban tetszik nyomdával.Szerintem ez a lakk sokkal szebb mint a Flormar,legalábbis képről nekem ez jön át.
    Köszönöm,hogy megvetted nekem is ezt a szépséget <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! :) Örülök,hogy tetszik neked! Tényleg sokkal szebb a Flormar lakknál. :)

      Törlés
  6. Nem vagyok a kék lakkok rajongója, de már a sokadik vagy, akinél tesztet látok erről a lakkról, és egyre jobban szeretném viszontlátni a saját készletemben... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor rajta! Nem fogod megbánni,szerintem szuper lakk!:)

      Törlés
  7. Nagyon durván jól néz ki a körmödön, nyomdázva meg csúcs! :)
    Április 11-én lesz blogtali, nagyon remélem hogy el tudsz most jönni, nagyon rég láttalak <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!:) Meglátom,szeretnék én is már elmenni.:) Tényleg rég találkoztunk.

      Törlés
  8. Nagyon jól néz ki, nekem is megvan, szerintem is csodás és a komeimen nagyon tartós is volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök,hogy te is elégedett vagy a lakkal.Szerintem is szuper.:)

      Törlés
  9. Én pont ma kentem fel. :D A másik színen is gondolodtam, de szeretnék lakkstopot amennyire lehet tatrtani, de ez nagyon nem bánom, hogy velem jött. :D
    A fenti manikűr nagyon szép lett, jól eltaláltad rá a mintát és nyomdázás színét is. (-;

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Én sem bántam meg egy kicsit sem,hogy megvettem.:)

      Törlés
  10. Nekem ezek a lakkok annyira nem jönnek be, de legalább a pénztárcám így örülni fog :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ez is egy szempont!:) Néha én is örülök,ha nem tetszik egy két lakk,mert akkor tudok spórolni.:D

      Törlés
  11. Cuki kis lakk. Bár nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e, szemeztem vele a Rossmannban, de végül csak nem vettem meg. :D De ezekkel a virágokkal jól néz ki. :)

    VálaszTörlés